Theodosius Florentini atya

Minden embernek van elképzelése arról, hogy mi a helyes és mi nem, mi igazságos és mi igazságtalan. Theodosius Florentini atya a Keresztes Nővérek rendjének alapítója sem volt ez alól kivétel. Abban viszont igen, hogy ő nem maradt meg csupán elméleti síkon. Kora gyermeke volt. 1808-ban született a svájci Müstairban, így testközelből élhette meg, hogy milyen szegénységet és szenvedést hozott az ipari forradalom a munkásosztály és a vidéki emberek számára. Változást akart. Úgy gondolta, hogy a bajt a forrásánál kell orvosolni. Ezt pedig az oktatás lezüllesztésében, a szegények és betegek elhanyagolásában és a gyári munkások kihasználásában látta. Ezeket a területeket akarta keresztény szellemben újraépíteni.

Anton Chrispin – így a keresztneve - egy fordulatokban és munkában gazdag életet tudhatott magáénak. Szegény körülmények között nőtt fel 5 testvérrel, egy gondoskodó anya szárnyai alatt, aki az apa korai halála után összetartotta a családot. Anton Chrispin kifejezetten élénk és tehetséges gyerek volt, ez különösen a tanulmányaiban mutatkozott meg. Tanult latint, retorikát, fizikát, filozófiát.

17 éves volt, amikor teológiát kellett volna tanulnia Churban. A fennálló körülmények azonban nem tetszettek neki, ezért úgy tervezte, hogy először Solothurnban próbálkozik, ha ez nem sikerülne akkor másfelé keresne tanulmányi lehetőséget. Hogy kapucinus legyen, arra nem gondolt. A Gondviselés azonban másként akarta. Útja során Badenbe érkezett. Ott meglátogatta elhunyt bátyja sírját, aki kapucinus szerzetes volt. Itt rövid úton elhatározta, hogy belép a rendbe, ami két héttel később 1825. október 20-án meg is történt.  Saját leírása szerint ez volt élete fordulópontja. Egy évvel később 1826. október 22-én - P. Angelus ab Acrio, egy itáliai misszionárius boldoggá avatási ünnepén – letette fogadalmait.

1832-ben novicmester később a rendház főnöke lesz Badenben. A kolostorban végzett munkája mellett érlelődött benne a gondolat, hogy megalapítja a tanító nővérek kongregációját, a katolikus oktatás fellendítésére.

1841-ben Theodosius atyát az altdorfi kapucinus kolostorba helyezik. Itt iskolát vezet és kiképezi az első 3 novíciát a rendi életre, tanítónőkké való képzésüket pedig külföldön szervezi meg.

1944-ben a 19 éves meggeni Anna Katharina Scherer – a későbbi Mária Theresia anya – jelentkezik a fiatal közösségbe.

1845-ben az első 5 nővér fogadalmat tesz. Addigra már sok helyiségben volt szükség a tanító nővérek munkájára.

Menzingenben megalapítja a rend első anyaházát, melynek elöljárója Bernarda Heimgartner volt. 1845-ben a churi dóm plébánosává nevezik ki, majd generálvikáriussá. 1850-ben egy báró kastélyában, Plantärben kórházat nyit, melynek vezetését Mária Theresia nővérre bízza. Így a kezdeti irány mellé, mely az oktatást, nevelést célozta meg a rend szociális feladatokat is vállal. Ez feszültséget szül az akkori elöljárók körében.

1852-ben Mária Theresia hűséget fogad Theodosius atyának és megígéri neki az együttműködést. A rend hamarosan két ágra oszlik. Megalakul az irgalmas nővérek ága Chur központtal. A tanító nővérek és az irgalmas nővérek ekkor még egységbe tartoznak. Ahogy a tanító nővéreket úgy az irgalmas nővéreket is számos helyre várták: szegény- és árvaházakba, kórházakba és katonai kórházakba, börtönökbe és gyári szállásokra. Ebben az időben sok fiatal nő csatlakozott a közösséghez.

1850/53-ban Theodosius atya Churban kórházat alapít, a mai Keresztkórházat. Így a kezdeti alapításból, ami az iskola és a karitász volt, 1856-ban két önálló szerzetesrend jön létre. A Szent Keresztről nevezett Tanító Nővérek Menzingen központtal és a Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek. Számukra új anyaházra volt szükség, mert Chur városa nem szívesen látott kolostort. Zsebében 5 Frankkal és határtalan Istenbe vetett bizalommal Theodosius atya 1855-ben megvásárolja a romos állapotban lévő nigg-i udvart Ingenbolhban. Ezek a szerény körülmények szolgáltak első anyaházként a Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővéreknek.

Hogy a képzést és a hitet előmozdítsa, P. Theodosius jó könyveket vitt forgalomba, fordított és maga is írt. Az ebből származó bevételekkel is támogatta a szociális művek finanszírozását. Ingenbohlban saját nyomdát hozott létre.

Támogatta az ipari fejlődést, nyitott volt az új irányába, de mindezt keresztény szellemmel akarta átitatni. Mindenekelőtt igazságos, emberhez méltó munkakörülményeket akart teremteni. Hiszen látta az ipari forradalom fonákját is. A gyerekmunkát, a munkások kizsákmányolását. Szociális reformjai a gyári munka területén belföldön és külföldön is kudarcba fulladtak. Sokszor vágott bele merész vállalkozásokba, de hiányzott a megfelelő tőke, a gyárak vezetését helyenként nővérekre bízta, akiket túlterhelt a feladat.

Rengeteget utazott, hogy vállalkozásaihoz a szükséges anyagiakat megszerezze. Egy ilyen út során megfáradva, súlyos anyagi problémákkal küszködve szállt meg a heideni „Schweizerhofban” 1865. február 13-án. A protestáns férfikórus még megörvendeztette énekével, mit ő a karmesternek Szent Ágoston szavaival köszönt meg: „A szükségesben egység, a kérdésesben szabadság, és mindenben a szeretet.” Ezek a szavak jól körülírják mindazt, amit Theodosius atya a szívében hordozott.

Másnap reggel február 14-én súlyos agyvérzést kapott. Február 15-én a nővérek imájával kísérve az „Ó Istenem” szavakkal az ajkán meghalt.

Február 18-án temették el Churban. 1906. február 15-én hamvait átvitték Ingenbohlba, ahol a templom előterében helyezték örök nyugalomra.

1868-ban Pater Theodosius méltónak találtatott arra, hogy felvegyék „Az újkor híres svájciak alakjai” közé. Ezt írják róla: „Születésétől és neveltetéséből egy welschi, egy német, egy gazdagon megáldott természet, aki minden kiemelkedő adottsága fölé a jelentéktelen kapucinus habitust veti, tegnap még fanatikus zelótaként megbélyegzett, ma felvilágosult emberbarátként dicsőített; felváltva ül a Piusszövetségben a legbuzgóbb ultramontanista szószólók között és a protestáns és szabad gondolkodásúak oldalán, reggel még kolostori apácák körében, este vidám kórus tagjaival; egy kapucinus, aki ma kolostorokat, holnap gyárakat alapít; egy kolduló szerzetes, aki banki igazgatókkal tárgyal és százezrekről rendelkezik, mintha azok szentképecskék lennének: nemde korának és az utána következőknek is egy pszichológiai rejtvény ez az ember? … Sokan szentként tisztelik, néhányan képmutatónak tartják. Nem volt-e inkább egy ember, gazdag erényekben, de nem emberi gyengeség nélkül?”